Földtani felépítés

A hegység földtani felépítésének története a földtörténeti középkor triász korszakának dolomitjával és mészkövével kezdődik. A jura korszak képződményei csak jelentéktelen mennyiségben mutatkoznak. A korszak végén a hegység területe kiemelkedett a tengerből és a krétában is szárazulat volt így ebből az időből képződmények nincsenek.

A földtörténeti újkor harmadkorának elején a triász képződményeit északnyugat-délkeleti törések sasbércekre és tektonikus árkokra darabolták. Az eocén elején a tenger előnyomulása következtében a karsztvízszint megemelkedett, s a mélyebben fekvő medencékben lápok, mocsarak keletkeztek, melyeknek növényzete a későbbi barnaszén-képződéshez szolgált alapanyagul.

Az alsó eocénben breccsa és konglomerátum képződött, melyeknek anyaga az előző szárazföldi időszak törmelékébol áll. Erre települt a tarka agyag és az édesvízi mészkő. Fölötte barnaszéntelepek, édesvízi és csökkent-sósvízi rétegek foglalnak helyet (édesvízi mészkő, szürke agyagmárga).

A középső eocénben a tenger előrenyomulásával agyagmárga, mészkő és agyagrétegek képződtek. Felszíni előfordulásuk jelentéktelen, többnyire bányászati feltárásokból ismeretesek. A tenger visszahúzódásával, a tengeröblök lefűződésével édesvízi barnaszén-tartalmú és csökkent-sósvízi rétegek keletkeztek, amelyekre tengeri eredetű homokkő települt. A felső eocénben mészkő-, konglomerátum-, breccsa- és márgarétegek alakultak ki. Solymár környékén a nummulinás mészkőben riolittufát találtak, amely az első vulkáni nyom a hegységben.

Az aló oligocén jellegzetes képződménye a “hárshegyi” homokkő, a “budai” márga, az agyagmárga, az agyag, homok és homokos agyag. A korszak végén kiújultak a tektonikai mozgások s ezzel együtt a terület jobbára szárazra került. Az oligocén képződményeire a következő korszakban, a miocénben homok és kavicsos andezittufás mészkő, majd andezittufa települt. A negyedkori pleisztocénből tufaanyaggal kevert márga, nyirok és lösz, a holocénből édesvízi mészkő, lejtőtörmelék, futóhomok és átéri üledék található.

A Visegrádi-hegység vulkáni tevékenysége idejében kezdetben savanyú és semleges, majd bázisosabb lávatömegek törtek a felszínre. A felső oligocénből szórványosan dácitot és dácittufát találunk. A hegység főtömegét a miocénből származó amfibolandezit és andezittufa alkotja. Találunk még több andezitváltozatot is, ezek azonban kisebb tömegeket képeznek.

A hegységben három kitörési központot különböztethetünk meg: a dobogókői, s visegrádi és a csikóvári központot. A vulkáni formák közül említésre méltó a Dunabogdány közelében lévő Csódi-hegy gomba alakú hegye, valamint a nagy vastagágú agglomerátumok (durva szemű vulkáni törmelékek), amelyeken a szél munkája különféle alakzatokat formál (Kő-hegy, Vadálló-kövek stb.).

A hasznosítható anyagok bányászata közül legnagyobb jelentősége a kőbányászatnak van. A dachsteinmészkövet mészégetésre használják. Eocén és oligocén kori tűzálló agyagot Piliscsaba környékén, oligocén homokkövet Esztergom és Üröm határában fejtenek. Az oligocén “kiscelli” agyagot téglagyártásra használják. Az andezittermelés nagyüzemi formában folyik a dunabogdányi és a szentendrei kőfejtőkben.

A Duna visegrádi áttörése a pliocén végén kezdődött, majd a pleisztocénben és a holocénben folytatódott. A Visegrádi-hegységgel összefüggő Börzsöny a pliocén korszaki ún. Pannon-tengerből kiemelkedő szigeteket képezett.

Az Alpok felgyűrődésekor a felgyülemlett víztömeg kelet felé áramlott. Az ebből keletkezett Ős-Duna eleinte a Dunántúl közepén át, délkeleti irányban folyt, majd a Dunántúli-középhegység megemelkedésekor kelet felé terelődve áttörte magát a Visegrádi-hegység és a Börzsöny közti nyergen, s mélyen bevágódva több terasz képzésével alakította ki medrét.

Földrajzi helyzet

A Dunántúli-középhegység északkeleti tagja a Dunazug-hegység, ennek a Dunakanyar arculatában fekvőészakkeleti vége a nagyobb részben vulkanikus, kisebb részben üledékes eredetu Pilis. Északon és keleten a Duna, délnyugaton a Dorog-Pilisvörösvár közötti völgy határolja.

A hegység geológiailag és geomorfológiailag két részre osztható: a délnyugati Pilisre és az északkeleti Visegrádi-hegységre. A kettőt egymástól a Szentlélek-patak völgye és a Pilisszentkereszt-Pomáz közti műút választja el. Földtanilag a Pilis az üledékes Budai-hegységgel, míg a Visegrádi-hegység a vulkanikus Börzsönnyel áll összefüggésben.

Az északnyugat-délkeleti irányú mészkővonulatban van a hegység legmagasabb pontja, a 759 m magas Pilis. Ettől északra a Nagy-Szoplák 710 m, a Kis-Szoplák 688 m magas. A délkeleti Kevélyek csoportban a Nagy-Kevély 535 m, a Kis-Kevély 483 m magasságra emelkedik. A Pilistől északkeletre fekvő Visegrádi-hegység legmagasabb pontja a 700 méteres Dobogókő. A 641 m magas Prédikálószékről festői kilátás tárul a turista elé. Innen észak felé tekintve a Duna patkó alakú kanyarulatában fekvő Szent Mihály-hegy környékében gyönyörködhetünk. A hegység keleti részén a Szent László-hegy 590 m, az Urak asztala 583 m magasságot ér el.