Szeretne kikapcsolódni?

Dobogókő Önt is várja! A honlapon igyekeztünk a pihenéshez, túrázáshoz, kiránduláshoz illetve a téli sportokhoz szükséges tudnivalókat és segítséget összegyűjteni. Külön köszönet azoknak a – dobogókői és nem-dobogókői – magánszemélyeknek és intézményeknek, akik a honlap összeállításában és fenntartásában segítségünkre voltak illetve vannak.

Vadászat

A vadgazdálkodás célja

A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeken a vadgazdálkodás legfőbb feladata, hogy az erdők természetes tűrőképességének megfelelő vadlétszámot tartson fenn. Napjainkban ez egyre nehezebb feladat.

Az elmúlt évszázadok során, mikor az ember az erdők arányát csökkentette és a nagyobb erdőtömböket fragmentálta a mezőgazdasági, az ipari területek növelésével, az újabb és újabb utak építésével, a települések terjeszkedésével, közvetett módon is hozzájárult a tápláléklánc csúcsán álló nagyragadozók (medve, farkas, hiúz) élőhelyének megszűnéséhez. Néhány kivételtől eltekintve a magyar erdők nem rendelkeznek olyan összefüggő nagyobb tömbökkel, mint például szomszédos országok a Kárpátokban vagy az Alpok hegyláncai között.

Ennek köszönhetően a nagyobb növényevő állatok (szarvas, őz) és a vaddisznó létszáma nincs a természetes ellenségeik állandó kontrollja alatt. Így csúcsragadozók hiányának köszönhetoen e fajok populációinak csak a táplálék mennyisége, a különböző betegségek, és az ember szab határt. Az ember szabályozó szerepe nélkül ez a jelenség akár az erdők területének jelentős csökkenését is maga után vonhatná, ugyanis a túlszaporodott vadállomány kártétele megakadályozza az erdő természetes és mesterséges megújítását is. Az erdőkben több helyen lehet kerítésekkel találkozni, sajnos ezeket pontosan a túlszaporodott vadállomány miatt kellett megépíteni.

A vadászat, mint eszköz

A vadászat régen az ember élelemszerző tevékenységének fontos részét képezte. Európában, napjainkban, a vadászat elsősorban az egészséges természeti környezet fenntartásának fontos eszköze. A túlszaporodott vadállomány érzékeny károkat okoz a mezőgazdaságban, a kertekben, lerontja az erdők ökológiai állapotát, megakadályozza felújulásukat. Fokozottabban terjednek populációikban az egyes kórokozók, amelyek közül néhány az emberre is veszélyes lehet. Éppen ezért fontos, hogy a vadászat eszközével szabályozzuk vadállomány létszámát. Ezért köszönjük megértésüket, amikor a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeken a vadászati tevékenységgel találkoznak. Kérjük Önöket, hogy ilyen esetekben legyenek megértők és kövessék a szakszemélyzet útmutatásait, kéréseit, illetve vegyék figyelembe a kihelyezett jelzéseket.

A területeinken előforduló nagyvadak

Gímszarvas
A gímszarvas a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeken a sokfelé előfordul. A hazai erdők legnemesebb megjelenésű vadja.

Őz
Az őz talán a leginkább elterjedt vadfaj erdeinkben. Túlszaporodva szintén jelentős károkat okozhat.

Vaddisznó
A vaddisznó szintén az egyik legelterjedtebb vadfaj erdeinkben. A Budapesti hegyekben is jelentős állománya él.

Muflon

A muflon betelepített állatfaj. Az erdőkben jelentős károkat okoz, ezért a természetvédelem és az erdővédelmi okok miatt csak a zárt vadaskertekben fordulhat elő a jövőben.